Húsvéti hagyományok Gömörben

Nagycsütörtökön kezdődött a legszigorúbb böjt, amikor a zsíros és húsos ételek fogyasztása megszűnt. A falvakban nem voltak mulatságok, nem volt szabad énekelni vagy fütyülni, a harangokat a templomtornyokra és haranglábakra kötötték, mindezt Jézus Krisztus keresztre feszítése miatti gyász jeléül. Csak azon a vasárnapon oldották fel őket, amikor Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Azokon a napokon, amikor a templom harangjai nem szólaltak meg, a gonosz erőket a rapsicok kopogása űzte el a faluból. Nagycsütörtökön leveseket és pörkölteket főztek friss spenótlevélből, salátából, sóska- vagy csalánlevélből, amelyek állítólag megtisztították a vért. Ezen a napon pipacsokat vetettek, hogy jó fogadtatásban részesüljenek, és ha az ember elvetette, az aratásnak még jobbnak kellett lennie.

Nagypénteken, napfelkelte előtt a lányok megfürödtek a patakban, hogy ne legyenek sebek, hegek, zuzmók, és egész évben egészségesek legyenek. Úgy tartották, hogy a nagycsütörtökről nagypéntekre virradó reggel a forrásvíznek gyógyító ereje van. A vizet nem a folyón felfelé, hanem a folyón lefelé vezették. Ennek a megtisztulást kellett szimbolizálni, amikor minden rossz a vízbe kerül. A lányok is fürödtek a fűzfa alatt, hogy hosszú hajuk legyen. Nagypénteken a legszükségesebbeken kívül semmit sem szabadott csinálni a tanya körül. A templomban passiókat olvastak, a hangulat Jézus Krisztus temetésének szellemében uralkodott. Ezen a napon tartották az év legszigorúbb böjtjét. A zsír és a hús tilos volt. Sok család nem fogyasztott vajat, a felnőttek tejet sem. Szimbolikusan például mákos hosszú tésztát főztek, hogy a rozsnak nagy füle legyen.

Fehér szombaton takarítottak, a fiatal lányok tojást festettek, a háziasszonyok süteményt, réteseket sütöttek, sonkát főztek, amit csak vasárnap és hétfőn ettek. A belőle készült levest többnyire savanyú leves alapanyagaként használták, de voltak olyanok is, akik összegyűjtötték belőle a disznózsírt, félretették, és nyáron, a földeken vagy a réteken végzett munka közben bekenték vele a végtagjaikat, ennek a kígyóktól és rovaroktól kellett volna megvédenie őket. Egy másik érdekes szokás az volt, hogy a templom harangjának első megszólalásakor a patakban kellett mosakodni. Ezt mindenki megtette, aki nem akart szeplőket az arcán.

Húsvét vasárnapján, a legnagyobb ünnepen mindenki hazasietett a templomból, mert azt mondták, amilyen ügyesen megérkezett, olyan ügyes lesz az aratáskor. De ha valaki elesett hazafelé menet az élelmével, az a földjeit sújtó károk előjele volt.
 

Húsvétvasárnap után eljött a fiatalok által leginkább várt nap. A fiúk és a fiatalemberek kora reggeltől öntözködni jártak, gyakran azonban előbb meg kellett keresniük a lányokat, akik a házon kívül rejtőztek előlük. Volt, aki udvariasan - pohárból öntözködött, volt, aki kivitte a lányt az udvarra a kúthoz, és ott vödörből öntötte le, ahol nem volt kút ott elvitte a patakhoz. A locsolásért jutalmat kaptak, ami lehetett színes tojás, gyümölcs, néha még pénz is.
A kisfiúk főtt festett tojást kaptak a fürdetésért. Ezeket általában hagymából vagy dióhéjból készült főzetbe mártva festették. Díszítésként növényt vagy virágot használtak. Az idősebb kereskedőket az asszonyok a stamperlik mellett az első tavaszi virággal "díszítették". Egyes területeken az öntözködés mellett a korbácsolás is szokás volt. A friss gallyakból szőtt fonás korbácsolása állítólag a természet erejét adta át az embernek. Az érintésüknek meg kellett volna fiatalítania, erőt és szépséget kellett volna hoznia. Ugyanezt a hatást az öntözésnek tulajdonították. A kora reggeltől délig tartó időt az öltözködésre szánták. Délután szórakoztató műsorok voltak. Az is előfordult, hogy keddenként, megtorlásul a hétfői napért, a nők öntözték a férfiakat.