Károly Kohó

Az oláhpataki kohóból fennmaradt egy kohászati épület, amely a alsósajói (Nižná Slaná) kohóhoz hasonló építészeti kialakítású kohókemencével rendelkezik.

A Károly kohó 1870-1907 között működött. A 19. század közepén Oláhpatkban két kemence és egy kohó működött, amelyeket gróf Andrássy Károly 1843-ban építtetett. Az 1846-os statisztikai adatok szerint a kohó 1 008 tonna nyersvasat állított elő. 1855-ben a termelés 2 240 tonna nyersvasra nőtt. A kohó a vasmű közvetlen közelében lévő bányákból származó érceket olvasztotta, részben a dobsinszki vasérceket is. A vasművek szinte egész évben leálltak, így a rúdvasgyártás is jelentéktelen volt. A megtermelt nyersvas szinte teljes egészében feldolgozatlan állapotban került a piacokra. Később a vasgyár gróf Andrássy Emanuel vasgyárának része lett, aki 1870-ben egy második kohót is épített itt a fehér nyersvas előállítására. 1870-ben egy Comté típusú kovácsműhely működött. Rúd- és drótvas gyártására használták (heti 2 800-3 360 tonna). A rúdvasat Kassán, a drótvasat Bécs-Újvárosban értékesítették.

Az 1880-as években mindössze egy oszlopos szerkezetű, 28 m3 hasznos térfogatú és 12 m magas kohó működött, az oláhpataki Károly kohó. 1884-ben a kohó 3600 tonna fehér nyersvasat termelt bessmeringre. 1898-ban az éves termelés elérte az 5 162 tonna nyersvasat. 1900-ban az oláhpataki vasgyárat a Rimai-Murányi-Sálgotarjáni vállalat (Rimavsko-muránsko-sálgotarjánska spoločnosť) vette át, amely 1907-ben végleg leállította a termelést.

A kemenceépület háromszintes, méretei kb.: 25 m hosszú, 10 m széles és 25 m magas. A teherhordó szerkezetek az alsó részen masszív, körülbelül 2 m vastagságú kőfalazatból állnak, boltozatokkal. A felső emeletek kerületi falazata 0,50 cm vastag téglából készült. A kemence oszlopos szerkezetű, nyitott fülkével, a légfűtést öntöttvas kályha biztosította. A fúvókát 2 vízkerék hajtotta.

Az 1870-ből származó oláhpataki kohó a faszénen történő nyersvasgyártás mára már történelmi technológiáját dokumentálja, emellett építészeti kialakításával is felhívja magára a figyelmet. A szlovákiai Érchegység, különösen a Gömör kohászat hagyományai teljes mértékben indokolják az oláhpataki Károly kohó helyreállítását és műemlékvédelmét.

A hasonló technikai műemlékek globális szinten ritkaságnak számítanak. Ezért a világ tájékoztatására a Sheffieldi Egyetem (Anglia) az 1980-as években a világ régi kohóiról szóló felmérést tett közzé, amelyben a oláhpataki Károly kohó is szerepel (a csehszlovákiai 7 kohó között).

A teljes épületegyüttes 1993-ig megmaradt. Az ingatlant Oláhpatak településnek adták át. Az épület történelmi szempontból, mint műszaki műemlék szinte minden európai katalógusban szerepel. A szomszédos épületek (öntöde, öntőüzem, gépészeti műhelyek stb.) önkormányzat általi eladása egy magánszemélynek azzal a szándékkal, hogy egy rekreációs létesítményt építsen, különösen drasztikus hatásúnak tekinthető az egész komplexumra nézve. A vagyonrendezés után az épületeket lebontották. Csak maga a kohó maradt meg. Maga a kohó épülete (Karol Huta) a Szlovák Műszaki Múzeum igazgatása alatt áll. Törekedtek arra, hogy a műemlék megmaradjon a használatban. A kassai Szlovák Műszaki Múzeum elfogadta az építészet megőrzésének elveit, de a használatára több változatban is javaslatot tettek. A legreálisabb lehetőségnek egy hegyi szálloda tűnt, amely magában foglal egy képzési központot is. Maga a kohóépület háromszintes, a főbejárat a harmadik emeleten található.

Az épület különlegessége, hogy a tajchiból származó vízcsatorna, amelyet a sűrített levegő előállítására szolgáló kerekek meghajtására használtak, áthalad az épületen. A csatornát egy kis vízerőmű számára is lehetett volna használni. Maga a projekt a többi épület lebontásakor már naprakész volt.

Oláhpatak község kataszteri területén, Dobšinská Píla településen található Károly magas kemence (Karol Huta) műemlékként szerepel az állami jegyzékben Vs 2484 szám alatt.

Az épület felújítás előtt áll, jelenleg nem látogatható.